Közélet

Százan támadtak a a gázoló buszsofőrre

Gyalogost gázolt szerda este a menetrend szerinti távolsági autóbusz Ibrányban, a Kossuth utcán.

A járművel azonos irányban haladó, 59 éves helybeli férfi a baleset következtében életét vesztette – közölte csütörtökön Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A balesetet követően a környékbeliek százfősre duzzadt tömege körülvette az utasokat nem szállító buszt, többen a sofőrt fenyegették, megpróbáltak felszállni a bezárt ajtón és a járművet verték. Az azonnal helyszínre érkező rendőrök hiába próbálták csillapítani a feldühödött tömeget, őket is fenyegették, egy férfi egyiküket nekilökte a busznak. A rendőrök erősítést hívtak, végül körülbelül harminc egyenruhásnak a helyi kisebbségi vezetők közreműködésével és polgárőrökkel sikerült normalizálni a helyzetet. A buszsofőr nem sérült meg.

A közlekedési baleset körülményeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja, a buszsofőr jogosítványát a helyszínen bevonták. Garázdaság miatt eddig egy személyt vettek őrizetbe, a rendelkezésre álló adatok alapján az agresszív 43 éves férfi uszította is a többieket. Ő volt az is, aki a rendőrt nekilökte a busznak, ezért ellene hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanújával az ügyészségen kezdeményeznek eljárást. Az éjszaka fokozott rendőri jelenlét biztosította a város nyugalmát, további atrocitás nem történt – tette hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik