Közélet

Ismét a levegőbe repítettek egy Lenin-szobrot

Ez már a második hasonló eset Szentpéterváron másfél év alatt.

A rendőrség közlése szerint a város Puskin részében álló bronzszobrot, de főként annak alapját súlyosan megrongálta a detonáció. A keddre virradó éjszaka felrobbantott bomba akkora erejű volt, hogy még a vele szemben lévő épület ablakait is betörte. Személyi sérülést ugyanakkor nem okozott a robbanás. Egyelőre nem tudni, hogy kik követték el a támadást.

Szerte Oroszországban, de főként a kisebb településeken sokfelé állnak még a 20. században emelt Lenin-szobrok, amelyek ellen nem ritkák a különböző akciók. Az egykori Leningrádban rövid idő alatt már másodszor robbantották fel az egykori bolsevik vezér mását. 2009 áprilisában lyukat robbantottak az egyik pályaudvar előtti szobor ülepén. A támadók azóta sem kerültek elő, de a városvezetés azóta kijavította, és idén áprilisban ismét felállította a szobrot azon a helyen, ahol a hazatérő Lenin elmondta híres beszédét 1917-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik