Közélet

Több mint kétmilliós kábítószerfogás Borsodban

A szálak a miskolci Tiszai pályaudvarról indultak: egy drogfutár akadt fenn a rendőrség hálóján.

A miskolci Tiszai pályaudvaron kedd este tartott rendőri ellenőrzéskor kábítószergyanús anyagokat találtak egy férfi hátizsákjában – mondta Gaskó Bertalan, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

A 28 éves miskolci férfi drogfutárként tért haza a fővárosból, hátizsákjából “különböző méretű és csomagolásokban lévő fehér por, valamint zöld színű növényi csúcsok kerültek elő. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának munkatársai a férfi budapesti albérletében is házkutatást tartottak, így kezdett összeállni a “drogtérkép” – tette hozzá a szóvivő.

Mint mondta, a nyomozók további két másik miskolci férfit is előállítottak, és különböző kábítószereket, kokaint, marihuánát és speed port foglaltak le, ennek feketepiaci értéke két-, két és fél millió forintra tehető.

A megyei rendőr-főkapitányság felderítő osztálya kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vett egy 25 éves, valamint két 28 éves miskolci férfit, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelését – mondta Gaskó Bertalan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik