Közélet

Lebukott a tízezreseket hamisító trió

Az utóbbi évek egyik legjobb bankjegyhamisítványát állította elő és hozta forgalomba az a három férfi, akiket Budapesten fogtak el nemrégiben.

A három férfi – R. Attila, V. Tibor és K. Béla – 2009 vége óta állította elő nyomdatechnikai úton és hozta forgalomba a hamis 10 ezer forintos bankjegyeket, amelyekből a Magyar Nemzeti Bank ez idáig már 2900 darabot vont ki a forgalomból – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a rendőrség honlapján.

A hamis bankjegyeket R. Attila vidéki házában állították elő, ahol a rendőrök lefoglalták a hamisításhoz használt eszközöket is, köztük nagy teljesítményű nyomdai gépeket, valamint jelentős mennyiségű, a gyártáshoz előkészített papíralapanyagokat, amelyek már tartalmazták a 10 ezer forintos bankjegy vízjel- és biztonságiszál-imitációját.

A rendőrök lefoglaltak még több mint 17 millió forint értékű hamis BKV-MÁV-Volán egyesített bérletet, továbbá különböző hamis okiratok előállításához használt bélyegzőket és üres bizonyítványokat is.

A gyanúsítottakat az ügyben illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte – tették hozzá.

“Megállapítható, hogy a gyanúsítottak által előállított hamis bankjegyek az utóbbi időszak egyik legjobb forintbankjegy-hamisítványának tekinthetők, melyek a biztonsági elemek jó minőségű imitációjának köszönhetően az állampolgárok megtévesztésére fokozottan alkalmasak voltak” – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik