Közélet

Vádemelés az Aquaworld három dolgozója ellen

Befejezte a nyomozást a rendőrség a 2009 nyarán az egyik budapesti élményfürdőben történt halálos baleset ügyében.

2009. július végén a strand szörfmedencéjének vízelvezető aknájába esett és meghalt egy 9 éves kisfiú. A tragédia kapcsán az Aquaworld Zrt. belső vizsgálatot rendelt el, végül emberi mulasztást állapítottak meg – négy embert küldtek el. A rendőrség az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt ismeretlen tettes ellen kezdett nyomozni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán azt közölte, hogy a nyomozást lezárták. Három gyanúsított van: a fürdő egyik diszpécsere, egy műszaki dolgozója és egyik vezető munkatársa.

A rendőrök tanúként hallgattak meg több fürdővendéget, alkalmazottat, a kivitelezőt, illetve karbantartókat. A nyomozók beszereztek és lefoglaltak minden iratot, amely a medence kivitelezésével, üzembe helyezésével és engedélyezésével, valamint üzemeltetésével kapcsolatos. A vizsgálatba szakértőket vontak be.

A nyomozók megállapították, hogy a szörfmedence szerelőaknájának fedele nem a terveknek megfelelően lett kivitelezve, és ez összefüggésbe hozható a későbbi meghibásodásával. Az erőhatások miatt a zárak deformálódtak, majd kiestek, így a fedőlap zárása megszűnt, ami a balesethez vezetett. A balesetet meg lehetett volna előzni, ha a hibát időben elhárítják.

Címkék: fürdőAquaworld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.