Közélet

Előzetesben Damu Roland

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Damu Rolandot. A színészt azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolta volt barátnőjét.

Mint ismert, a férfi saját lakásában bántalmazta barátnőjét, majd a gyanú szerint meg is erőszakolta. Később – bár fenyegetőzött – elengedte a nőt, aki a kórházból értesítette a rendőröket. A színészt csütörtök este vették őrizetbe.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: a Pesti Központi Kerületi Bíróság szombaton elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint ugyanis fennáll az összebeszélés veszélye. A végzés nem jogerős.

A férfi ellen erőszakos közösülés miatt folyik a nyomozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik