Közélet

Kislánya fényképével temették el a kismamát

Eltemették szerda kora délután Kecskeméten a református temetőben a november elsején, a megyei kórházban szülés után meghalt édesanyát.

Tíznapos kislánya fotójával a kezében fekszik a koporsóban a háromgyermekes fiatalasszony. Kislányát sosem láthatta, pedig két fia után már nagyon várta, hogy megszülessen. De félt is a harmadik szüléstől, mert a baba nagyra nőtt a hasában. A szülésnél rendben ment minden, utána azonban olyan erősen vérzett, hogy hiába operálták meg, már nem tudtak rajta segíteni, meghalt.

Az apát munkahelye gyorssegéllyel, a temetés teljes költségeinek átvállalásával és rugalmasabb beosztással várja vissza. Kollégái gyűjtést is szerveztek. Pénzt és gyermekruhákat várnak. Egy kecskeméti cég a kislánynak bébiételeket ajánlott. Egészen addig, ameddig szükség van rá.

A család szerint a kórház hibázott, ezért tették a feljelentést. Az anya orvosi papírjait és a boncolási jegyzőkönyvet a rendőrök független szakértőhöz küldik, hogy kiderüljön: a fiatalasszony pontosan miért halt meg és ezért valóban felelős-e valaki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik