Közélet

Éheztették, verték és molesztálták gyermekeiket

Megkezdődött a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon szerdán a jánoshalmi szülők ügyének tárgyalása.

A főügyészség az apát szemérem elleni erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, illetve testi sértés vétségével vádolja. Az anya ellen ugyancsak testi sértés és kiskorú veszélyeztetése a vád.

Családon belül elkövetett bűneiért kell felelniük azoknak a jánoshalmi szülőknek, akik folyamatosan verték és teljesen elhanyagolták öt kiskorú gyermeküket. A bíróság honlapján közzétett vádirat szerint az apa saját gyermekei közül hármat rendszeresen orális szexre kényszerített. A gyerekek éheztek, fejletlenek voltak, szemétben éltek, ágyaik körül rágcsálók rohangáltak. Télen is mezítláb jártak, fűtetlen lakásban laktak, szüleik folyamatosan részegek voltak, egymással is verekedtek, és többször súlyosan bántották gyerekeiket. A gyermekek nem jutottak orvosi ellátáshoz, a betegségeket általában lábon hordták ki, tetvesek voltak. A gyámhivatal ezért korábban elrendelte a négy nagyobb gyermek védelembe vételét.

A baon.hu -n az olvasható, hogy a szerdai tárgyaláson sem az apa, sem az anya nem akart beszélni a bíróság előtt. A per decemberben folytatódik, ekkor ismertetik a gyerekek vallomásait. Ítélet januárban várható.

AJÁNLOTT LINK:

Éheztették gyerekeiket, az apa fajtalankodott is velük (baon.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik