Közélet

Újabb rendőrt vettek őrizetbe Sátoraljaújhelyen

Összesen 15 rendőrt gyanúsítanak hivatalos személy által elkövetett kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel.

Martossy György főügyészségi osztályvezető ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtószóvivője közölte: a napokban vették őrizetbe az újabb gyanúsítottat.

A sajtószóvivő emlékeztetett arra, hogy a Miskolci Nyomozó Ügyészség szeptember elején vett őrizetbe először hét rendőrt, majd újabb hét rendőr került a látókörükbe, őket szeptember 22-én vették őrizetbe, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket. Valamennyien a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságon teljesítettek szolgálatot közúti járőri beosztásban. Hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indult ellenük nyomozás.

A gyanú szerint a rendőrök májusban és júniusban egymással megállapodtak, hogy közúti ellenőrzéseken külföldi gépkocsikat állítanak meg, és a szabályszegések “elnézéséért” pénzt kérnek a járművek vezetőitől. Több esetben vettek át csúszópénzt, főleg külföldi tehergépkocsik vezetőitől.

Jelenleg 14 rendőr van előzetes letartóztatásban, a szeptember elején őrizetbe vett hét rendőr közül egyet – aki együttműködött a hatósággal – az ügyészség egyetértésével kiengedtek kétmillió forint óvadék ellenében, a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik