Közélet

Előzetesben a tiszavasvári fajtalankodó

A 19 éves fiatalember a gyanú szerint szemérem elleni erőszakot követett el egy 15 éves fiú ellen vasárnap Tiszavasváriban.

A Nyíregyházi Városi Bíróság végzésének indokolása szerint a gyanúsított vasárnap hajnalban ismerkedett meg egy szórakozóhelyen a sértettel, akit kicsalt az útra, majd erőszakkal közösült vele – ismertette Nyakó Zsuzsanna, a megyei bíróság elnökhelyettese, szóvivője.

Közlése szerint az előzetes letartóztatás indokolt, tekintettel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, törvényi fenyegetettségére. Mint hozzátette, tartani lehet továbbá attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén megszökne, elrejtőzne, illetve a büntetőeljárást a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítené.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta, hogy a sértett fiú nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. A gyanúsított, a korábban súlyos testi sértés miatt büntetett férfi azt állította a nyomozóknak, hogy ittassága következtében nem emlékszik a történtekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik