Közélet

Kétmilliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök

Az ügy szálai Németországba is elértek. Az elkövetőkre nyolc év börtönbüntetés is kiszabható.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának csütörtöki közlése szerint a nyomozást még 2008-ban kezdték több magyar céggel szemben adócsalás, csalás és okirat-hamisítás gyanúja miatt.

A nyomozás során kiderült, hogy magyar cégek betonacél-kereskedelemmel összefüggésben valótlan adatokat tartalmazó számlákat állítottak ki, az áfát nem fizették meg, ezzel két év alatt mintegy 1,7 milliárd forint adót nem fizettek be, 200 milliót pedig jogosulatlanul visszaigényeltek.

A VPOP kifejtette, hogy egy magyar cég egy németországi anyavállalat közreműködésével vásárolt az unióból betonacélt. Hogy elkerüljék az importot terhelő áfa befizetését, importőrként fiktív cégeket adtak meg, és valótlan tartalmú bizonylatokat, szerződéseket és szállítási megrendeléseket állítottak ki.

Egy német és négy magyar állampolgár előzetes letartóztatásba került, a németet 60 millió forint óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

A VPOP közlése szerint az elmúlt héten befejezték a nyomozást, és a 15 ezer oldalas nyomozati iratot vádemelési javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészségnek. Az elkövetőkre nyolc év szabadságvesztés is kiszabható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik