Közélet

10 évet kapott Eva Rhodes gyilkosa

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, illetve a vádlott és védője is fellebbez.

Köszler Ferenc bíró szóbeli indokolásban elmondta: az emberölés tényéhez nem fér kétség, az elkövető feldúlt állapotát azonban nem látták elegendőnek ahhoz, hogy kimondják az erős felindultságot. Ugyanakkor – mivel az erőszakos cselekmény és a vagyontárgyak elvétele között órák teltek el – nem a vádiratban szereplő kifosztás, hanem lopás miatt marasztalták el Augusztinyi Csabát. Hozzátette: súlyosbító körülmény, hogy Magyarországon magas a gyilkosságok száma, különösen sokat nyomott a latba, hogy a tettes elégette áldozata testét. Ugyanakkor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a férfi beismerte tettét, feltárta a történteket – amelynek egyes részleteire csak az ő elmondásából derült fény -, s egyebek mellett ő mutatta meg, hol ásta el a földi maradványokat.

Az ügyész jelezte, súlyosbításért fellebbez, mégpedig amiatt, mert kifosztásból lopássá minősítette a bíróság az áldozat értékeinek elvételét. Augusztinyi Csaba és ügyvédje enyhítésért teszi ugyanezt; a jogi képviselő a tárgyaláson is többször kifejtette: szerinte nem bizonyítható, hogy emberölés történt, így ügyfele legfeljebb súlyos testi sértésért volna marasztalható. A szakértői vélemények egyike szerint ugyanis az ütés ereje beszakíthatta a koponyát, a másik szakértő azonban nem foglalt egyértelműen állást abban a kérdésben, élhetett-e még az áldozat, amikor a tettes nekikezdett a nő elégetésének.

A bíróság a múlt héten elutasította Eva Rhodes testvérének indítványát, hogy brit szakértők bevonásával próbáljanak választ találni azokra a kérdésekre, amelyeket a magyarországi eljárás nem tisztázott.

Judith Majlath, az áldozat testvére a pénteki ítélethirdetés előtt mindenre kiterjedő, korrekt eljárást követelt a Győr-Moson-Sopron megyei bíróság épületénél tartott, gyertyás megemlékezéssel ötvözött sajtótájékoztatóján. “Az igazságért nem Győrben kell harcolni, hanem ott, ahol valóban létezik” – mondta, hozzátéve, a családnak van ideje és türelme az eljárás végig viteléhez, amelynek eddigi menetét “egészen nevetségesnek” nevezte. Judith Majlath szerint lényeges körülményeket nem derítettek fel: nincs meg testvére holttestének törzse, terepjáróját és több értéktárgyát sem találták meg.

A harmincas évei elején járó férfi 2008 szeptemberében agyonverte munkaadóját: ököllel, majd fejszenyéllel halálos sérüléseket okozott a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőnek. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette. A férfi – aki ellen emberölés és kifosztás miatt emeltek vádat – az első tárgyalási napon, idén április 20-án beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, majd májusban, az utolsó szó jogán, azt mondta: megbánta tettét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik