Közélet

“Rendelésre” rabolták el a kis Madeleine-t?

Gyermektelen párok "megrendeléseit" teljesítő rablóbanda vitte el a több mint három éve eltűnt skót kislányt - írta levelében az ügy egyik volt - immár halott - gyanúsítottja.

Az idén hétéves Madeleine 2007 májusában, negyedik születésnapja előtt néhány nappal tűnt el a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjából. A gyermek – két kisebb testvérével – a szobában aludt, miközben szülei az épülettől nem messze, baráti társasággal vacsoráztak.

Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kíséri, különösen azóta, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben.

A gyanúsítást két éve – érdemi bizonyítékok hiányában – feloldották, a gyermeknek azonban az egész világra kiterjedő, folyamatos kutatás ellenére azóta sem lelik nyomát.

Tavaly a nyomozók figyelmének középpontjába került az akkor 64 éves, gégerákban szenvedő Raymond Hewlett, aki korábban gyermekkorú lányok elrablásáért és megerőszakolásáért háromszor is megjárta a börtönt. Hewlett akkor következetesen tagadta bűnösségét.

A korábban súlyos pedofil bűncselekményekért elítélt férfi végül idén tavasszal meghalt, ám 40 éves, Wayne nevű, Nagy-Britanniában élő fiának – a The Sun, a legnagyobb brit bulvárlap szerdai beszámolója szerint – nemrégiben teljesen váratlanul egy levelet kézbesítettek, amelyet apja írt neki. Wayne Hewlett – aki évtizedek óta nem tartotta a kapcsolatot apjával – elmondta: a levélben Raymond Hewlett leszögezi, hogy semmi köze nem volt a Madeleine-ügyhöz, viszont ismerte a tetteseket. Leírása szerint egy régóta tevékenykedő bandáról van szó, amelynek tagjai olyan “megrendelők” számára raboltak el gyerekeket, akiknek valamilyen okból nem lehetett saját gyermekük.

Az idősebbik Hewlettnek a levél tanúsága szerint mindezt a banda egyik tagja fecsegte el részegen, bevallva, hogy ő maga vitte el Madeleine-t. Az illető szerint a bűnszövetkezet nem pedofilok megbízásából dolgozott.

Az állítólagos bandatag szerint a társaság fotókat készített a kiszemelt gyerekekről, ezeket elküldte a megbízóknak, akik a fényképek alapján döntöttek arról, hogy megfelel-e nekik a felvételen látható gyermek.

A The Sun felidézi, hogy Madeleine eltűnése előtt több “furcsa alakot” láttak a portugáliai üdülőhely környékén, amint gyerekeket fényképeztek.

A McCann-család szóvivője közölte: hálásak Wayne Hewlettnek az információért, és a kislány után kutató nyomozók “sürgősséggel” felveszik vele a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik