Közélet

Nem látták előjelét az ácsi tragédiának

A pár egy nézeteltérés miatt ma találkozott volna a pszichológussal.

A 28 éves férfi augusztus 18-án, szerdán este ölte meg párját és annak két gyerekét, majd magával is végzett. A rendőrség szerint anyagi gondok és a pár megromlott viszonya áll a tragédia mögött.

A helybeliek szerint komoly anyagi problémákkal küszködött az ácsi család, többször kaptak segélyt az önkormányzattól és volt, hogy a villanyukat is kikapcsolták, mert nem tudták fizetni a számlákat. A gyerekek évekig nevelőszülőknél voltak, mivel vérszerinti apjukat korábban gyilkosság miatt elítélték. Egy évvel ezelőtt kerültek vissza az édesanyához, a helyi gyermekjóléti központ, azóta rendszeres kapcsolatot tartott velük, ez ugyanis ilyenkor előírás.

Kolozsné Tenger Viola családgondozó szerint minden alkalommal, mikor a családdal találkoztak, rendezett körülményeket találtak a házukban. A gyerekekhez pszichológus is járt, az ő dolga volt, hogy megkönnyítse visszailleszkedésüket a családba. Faludy Lászlóné pszichológus szerint a gyerekek többször elmesélték; hogy játszanak a nevelőapjukkal, hogy foglalkoznak velük, hogy viccelődnek, hogy telik egy hétköznap egy vasárnap.

Néhány héttel ezelőtt a pár egy nézeteltérés miatt kereste meg a családsegítő központot. Amikor a problémák felvetődtek, – körülbelül 3 hete – akkor a szolgálat felajánlotta a konfliktus kezelést, pszichológus segítségével , amire ők azt mondták, hogy szeretnék igénybe venni – mondta a Független Hírügynökségnek Nagy Sándorné, az Ácsi Szociális Alapszolgáltatási Központ vezetője.

Az első találkozót azonban elhalasztották, éppen augusztus 23-ára, hétfőre. Közben azonban megtörtént a gyilkosság. A családsegítő központ egyébként arról sem tudott, hogy a férfi néhány nappal korábban öngyilkosságot kísérelt meg, az esztergomi kórház ugyanis erről nem szólt nekik. Korábban a kórház főigazgatója elmondta: nem volt betegsége a férfinak és a hozzájárulása nélkül nem lehetett tájékoztatni senkit, személyiségi jogi okokból.

Kollár Zoltán, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház főigazgatója szerint egyetlen alkalommal járt náluk a férfi, augusztus 14-én mentő vitte be hozzájuk egy hozzátartozója kérésére, mert öngyilkos akart lenni. Semmiféle pszichés elváltozást, vagy betegséget nem találtak nála, és bár felajánlották, hogy maradjon még a kórházban, ő hazament.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik