Közélet

Ácsi tragédia: késsel ölhetett a nevelőapa

A család segélyekből élt, az asszony élettársa pszichiátriai kezelés alatt állt.

A családi tragédia következtében egy 10 és egy 9 éves kisfiú, 27 éves édesanyjuk, és egy 28 éves férfi halt meg.

Korábbi információk szerint a férfi és a nő is akasztás következtében halt meg, de a helyszíni szemle során bebizonyosodott, hogy 10 és a 9 éves fiúkhoz hasonlóan a nőt is késsel ölte meg a férfi.

Lakossági bejelentésre ment ki két rendőr csütörtök reggel a családi házhoz, majd az ajtót betörték, és a lakásban négy holttestet fedeztek fel.

Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a helyszínen lévő újságíróknak csütörtök délben mindössze annyit mondott: a rendőrség nem keres elkövetőt, a cselekmény a házban tartózkodók között játszódott le. Tájékoztatása szerint a helyszíni szemle valószínűleg estig elhúzódik.

A Dózsa György utca érintett szakaszát a rendőrség kordonokkal lezárta, még mindig zajlik a helyszínelés, és a holttesteket sem szállították el – közölte a helyszínről az MTI tudósítója.

Makula György kora délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, a haláleset körülményeit az ORFK saját hatáskörébe vonta, és emberölés gyanújával megindította a nyomozást.

Mint az MTI tudósítója a helyszínen megtudta, az áldozatul esett 27 éves nő a férfi élettársa volt, a két kisfiú pedig az asszony két gyermeke. Az MTI környékbeliektől úgy értesült, a gyermekek állami gondozásban voltak, és csak a nyári szünidőre engedték el őket nevelőszüleiktől. A helyiek elmondták, hogy az anya, H. Mária az önkormányzatnál dolgozott kisegítőként, a férfi pedig munkanélküli volt; a család másfél éve költözött Ácsra Komáromból.

Helybéliek azt mondták, a 28 éves férfi korábban öngyilkosságot kísérelt meg, ezért orvosi kezelés alatt állt.

Úgy tudni, a gyermekek édesapja jelenleg börtönbüntetését tölti, mert két évvel ezelőtt fegyverrel kirabolta az almásfűzitői benzinkutat, és a támadás közben lelőtte a kútkezelőt. Az ORFK szóvivője ezeket az információkat sem kívánta megerősíteni.

A tragédia helyszíne közelében egy utcabeli lakos az MTI tudósítójának azt mondta, hajnalban, amikor munkába indult, reggel 5 óra 5 perckor, már égett a villany a családi házban, ahol a négy holttestet felfedezték.

A Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn márciusban történt hasonló családi tragédia; a rendőrség gyanúja szerint az apa családi házukban megölte feleségét, valamint 8, és 5 éves gyermekét, majd önmagával is végzett.

AZ RTL Klub híradása:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik