Közélet

Saját gyerekét használta pajzsként a késsel fenyegetőző apa

A férfi volt élettársától állítólag engedély nélkül vitte el a négyéves fiút. A férfi a rendőrök láttán menekülni kezdett, egyik kezében kés volt, a másikban a gyerek.

Még vasárnap reggel érkezett jelzés a nagykátai rendőrökhöz, hogy Kókán egy 33 éves férfi bemászott a volt élettársa szüleinek házába, és onnan elvitte a 4 éves fiát. A rendőrök megállapították, hogy mivel a gyerek elhelyezéséről nincs bírósági határozat, így végső soron lehet az apánál.

Közben azonban újra megjelent a férfi és vele a gyerek. A rendőrök igazoltatták, de közben ő egyre idegesebb lett. Hirtelen felkapta az addig mellette álló gyereket, a zsebéből pedig kést kapott elő, és öngyilkossággal kezdett fenyegetőzni. Közben derült ki a nyilvántartásból, hogy a férfit rongálás miatt körözik, és a Püspökladányi Városi Bíróság elrendelte az elfogását. A rendőrök ekkor felszólították, hogy tegye le a kést. Nem fogadott szót, tovább fenyegetőzött, végül a gyereket magához szorítva elfutott.

Néhány perc múlva erősítést kaptak a rendőrök, és elkezdték üldözni a férfit. Először felszólították, hogy hagyja abba, amit csinál, de a férfi továbbra sem tett eleget a felszólításnak. Bevitte a gyereket egy közeli hétvégi házba, ott érte utol a nagykátai rendőrnő. A férfi a rendőrnő felé szúrt, ezt a rendőrnő sikerrel elkerülte. Ezután elővette szolgálati fegyverét, és felszólította a férfit, hogy tegye le a gyereket és a kést, mert fegyvert fog használni. A férfi folyamatosan hátrált, a kést pedig ekkor már a gyerekéhez szorította, és azt mondta, hogy megöli őt.

A rendőrnő ekkor figyelmeztető lövést adott le, mire a férfi ismét felé szúrt. A rendőrnő ekkor megcélozta, és belelőtt a kést tartó karjába. A férfi a mentők kiérkezéséig elsősegélyt kapott a rendőröktől, a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A férfit kedden előzetesbe helyezték, és eljárás indult ellene felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A TV2 Aktív című műsorának stábja a helyszínen forgatott:

A lőfegyverhasználatot egyébként a parancsnoki kivizsgálás jogszerűnek és szakszerűnek minősítette. A Nagykátai Rendőrkapitányság kolléganőjét az intézkedés során tanúsított bátor helytállásáért Hatala József, országos rendőrfőkapitány elismerésben részesíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik