Közélet

Légpuskával lövik a macskákat Kecskeméten?

Macskagyilkostól rettegnek évek óta Kecskemét Hollandfalunak nevezett városrészének lakói.

Az első cicám vérbe fagyva, összekaszabolt hátsó lábakkal vánszorgott haza pár éve. Csapdába léphetett, vagy valaki baltával akarta levágni a lábait. A másodikat megmérgezték. A harmadig cicánkat pedig a múlt héten veszítettük el. A testvéremnél voltam, amikor jajveszékelve hívott a lányom: Ficánka a kosarában fekszik, erősen zihál és az egyik szeme kijött a helyéből. Infúziót kapott és megröntgenezték, így derült ki, hogy egy légpuska lőszere van a koponyájában. Szándékosan kilőtték a szemét – mondta a Benedek Elek utcában lakó Terjékné Lovász Enikő.

Ebben az utcában a szomszédok macskái sincsenek biztonságban. Volt, amelyiket megmérgezték, a másiknak csak egy szeme van, a harmadiknak pedig négyszög alakban lenyúzták a bőrt a hasáról. „Az én cicámra fél éven belül kétszer is rálőttek. Első alkalommal az tűnt fel, hogy nagyon furcsán viselkedett: keveset evett, bebújt a sarokba. Az orvos megfázásra gyanakodott, antibiotikumokkal kezelte. A második alkalommal hazavonszolta magát, és a lábaimnál összeesett. Megröntgenezték, kiderült, hogy két lövedék van a testében – mondta a szomszédban lakó Silek Nikolett.

A kecskeméti kapitányság állatkínzás bűncselekményének alapos gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben.

Ajánlott linkek:

Macskagyilkostól retteg a város

Ajánlott videó

Olvasói sztorik