Közélet

Jobban van a megkéselt diáklány

Kiengedték az intenzív osztályról azt a 16 éves fiatalt, akit a hétvégén életveszélyesen megsebesített Dunaújvárosban egy 34 éves tanárnő.

A lányon a Szent Pantaleon Kórházban életmentő műtétet hajtottak végre, jelenleg is ott ápolják, és Mészáros Lajos főigazgató tájékoztatása szerint várhatóan a jövő hét elején elhagyhatja a kórházat.

A fiatal szombat éjszaka erőszakosan dörömbölt az egyik dunaújvárosi középiskolában tanító angol- és drámatagozatos tanárnő ablakán. Nem a pedagógussal, hanem a nála tartózkodó 19 éves barátnőjével, a tanárnő volt tanítványával akart beszélni.

A tanárnő – akinek nem a tanítványa a megszúrt fiatal – hiába próbálta távozásra bírni, és kihívta a rendőrséget, de a lány elbújt a járőrök elől. Amikor elmentek, újra erőszakoskodni kezdett, s a konyhaablak rácsára is felkapaszkodott. A tanárnő, miután ismét eredménytelenül szólította fel távozásra, egy konyhakéssel többször kiszúrt az ablakon. Az egyik szúrás a mellkasán találta el a lányt, és életveszélyesen megsebesítette.

A Dunaújvárosi Hírlap információja szerint a pedagógus megkérte a nála levő lányt, hogy hívja a mentőket, majd kiszaladt, hogy csillapítsa a vérzést.

Később azt mondta, hogy nem megsebesíteni, csak elijeszteni akarta a lányt.

A tanárnő ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik eljárás; szabadlábon védekezik. A rendőrség szerint az ügyben még vannak tisztázásra szoruló körülmények, a vizsgálat folyik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik