Közélet

Börtönbüntetés tetőlemezlopásért Borsodban

A tolvajok a napokban Gesztelyben egy árvíz miatt összedőlt ház telkéről tulajdonítottak el öt, a melléképület tetejeként szolgáló lemezt.

Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a bejelentést követően a rendőrség az elkövetőket a helyszín közelében elfogta, majd gyorsított eljárásban bíróság elé állította.

A rendőrségre vasárnap a kora délutáni órákban érkezett a bejelentés, amely szerint Gesztelyben egy az árvíz miatt összedőlt ház romjain több személy – kezükben ásóval, kapával – a romok között kutat. Az elkövetők elmondása szerint az ott maradt fűtéscsöveket és fémhulladékot szerették volna elvinni a romok alól.

A Miskolci Városi Bíróság a gyanúsítottakat bűnösnek ítélte, és az öt főből 3 embert – egytől másfél évig terjedő – letöltendő, míg további kettőt 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. A kiszabott bírói ítélet – egy elkövető kivételével – meghozatalának napján jogerőssé vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik