Közélet

Stabil az állapota a villámcsapás ért fiúnak

Mentővel szállítják Győrbe szerdán azt a 16 éves fiút, akit még július 18-án ért villámcsapás a Nyíregyházi Állatkertben, s azóta a nyírségi Jósa András Oktató Kórházban ápolták.

A stabil, szállítható állapotban lévő fiúval szerdán kora délelőtt indult el a betegszállító kocsi, amely Budapestig viszi, s ott a győri mentők veszik át és juttatják el további gyógykezelésre a Győr-Sopron-Moson megyei kórházba – mondta Pápai György, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Regionális Szervezetének igazgató-főorvosa. Hozzátette: a betegszállítót biztonsági okokból egy korszerűen felszerelt mentőkocsi is kíséri egy gyermekorvossal, az út közben esetleg adódó azonnali orvosi beavatkozás lehetőségének érdekében. A főorvos azonban hangsúlyozta, hogy útközben nem számítanak semmilyen komplikációra, mivel stabil az állapota a villámcsapás ért fiúnak, az intézkedés inkább az elővigyázatosságot szolgálja. A győri fiú július 18-án egy hirtelen kitört vihar elől édesapjával együtt egy fa alá menekült a Nyíregyházi Állatparkban, ahol látogatóban voltak, de a fába villám csapott. Az eszméletlen fiú újraélesztését a látogatók és a park egyik állatorvosa kezdte meg, majd a riasztott mentők stabilizálták az állapotát, s vitték a szabolcsi Jósa András Kórház intenzív osztályára. A kórház szerencsére jól felkészült a villámcsapás okozta sérülések, egészségkárosodások gyógyítására, s ma már – mint Pápai György mondta – a győri fiú túl van az életveszélyen, felgyógyulása biztosra vehető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik