Közélet

Veréssel fizettek az albérlők

Szeretett volna megszabadulni két albérlőjétől Érpatakon egy házaspár, mert azok se a lakbért, se a rezsit nem fizették. Az albérlők erre vasrúddal és seprűnyéllel támadtak.

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés, személyi szabadság megsértése és önbíráskodás miatt indított eljárást a rendőrség a két férfi (20, 28 évesek) a két nő (31, 40 évesek) és egy 15 éves lány ellen – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A megalapozott gyanú szerint az öt rokon csütörtök délután rátört a fiatal házaspárra, egyiküknél vasrúd, egy másiknál seprűnyél is volt. A sértetteket ököllel ütötték és fenyegették, többször megakadályozták, hogy kimeneküljenek a lakásból. Azon bőszültek fel a rokonok, hogy a házaspár szerette volna felmondani az egyik férfi és élettársa albérletét, mert azok se a lakbért se a rezsit nem fizették. A ház melléképületét “bérlők” és segítőik azonban nem voltak hajlandók ebbe belenyugodni, életveszélyesen megfenyegették a párt, és még negyvenezer forintot is követeltek, mert állítólag korábban kifestették a melléképületet. A bántalmazott férfi és felesége könnyű sérüléseket szenvedtek.

A szóvivő hozzátette: a rendőrség valamennyi gyanúsítottat őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik