Közélet

Dunába rántotta a mentőst egy hajléktalan

Az Országos Mentőszolgálat munkatársa nem sérült meg, a hajléktalan férfi azonban szikláknak és egy állóhajónak is nekiütközött, mielőtt a vízirendőrök kifogták.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy dél körül, a horgászok hívtak mentőt egy hajléktalan férfi miatt, a Petőfi híd budai oldalához. Az ittas férfi agresszívan viselkedett, meztelenül járkált a parton és a Dunába akart ugrani. A horgászok azért hívtak mentőt, mert félő volt, hogy az erősen ittas férfinak baja lesz a vízben.

A kiérkező mentők meg is találták a parton a férfit, de mikor el akarták segíteni a parttól, ő a vízbe vetette magát, magával rántva az egyik mentőst is. A mentősnek nem lett baja, csak a cipője lett vizes, a férfi azonban elkezdett úszni a folyó közepe felé. Ekkor hívták a vízirendészetet, illetve a partról is követték a férfit, aki lefelé úszott a folyón. Menet közben sziklákba és más hordalékokba ütközött, illetve egy a közelben lévő állóhajónak is nekiment. a rendőrök a motorcsónakkal végül a Kopaszi-gátnál tudták megfogni és kiemelni a vízből.

A fejét és a vállát ért sérülések miatt – amiket a vízben szerzett és feltehetően nem súlyosak – a mentők kórházba szállították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik