Közélet

Robbanás egy mosonmagyaróvári tömbházban

Életveszélyessé nyilvánították a statikusok azt a mosonmagyaróvári házat, melyben robbanás történt szerda reggel.

A házból az összes lakót ki kellett költöztetni, és míg az épületet teljesen rendbe nem hozzák nem is térhetnek vissza otthonaikba. Az épület földszintjén üzletek vannak, az emeleten három lakás, azok egyikében történt a detonáció. A robbanásban egy középkorú nő sérült meg súlyosan.

Az egyik emeleti lakásban történt a robbanás, és mivel a tűzoltók épségben hoztak ki egy gázpalackot, egyelőre nem tudni a detonáció pontos okát. A helyszíni információk szerint egyébként úgy tudni, hogy a gázpalack szivároghatott és a lakást megtöltő gáz robbanhatott be. A lakásban élő nőt súlyos égési sérülésekkel vitték a győri kórházba.

A két másik lakásban egy nő, illetve egy férfi lakott, mivel a ház életveszélyesség vált, egyelőre nem költözhetnek vissza, nekik az önkormányzat biztosít átmeneti szállást.

A robbanás erejére jellemző, hogy a házzal szemközti üzlet kirakatát is betörte a légnyomás. A rendőrség egyébként gondatlanságból elkövetett közveszély-okozás miatt eljárást indított az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik