Közélet

Hazaszállították a két magyar diák holttestét

Kedden késő délután megérkezett Mosonmagyaróvárra a philadelphiai hajóbalesetben elhunyt két diák holtteste Amerikából.

A 16 éves Dórát csütörtökön Mosonmagyaróváron, a 20 éves Szabolcsot pénteken Jánossomorján helyezik örök nyugalomra. A családok kérésére a nyilvánosság teljes kizárásával temetik majd el a fiatalokat, közterület-felügyelők ügyelnek majd a rendre.

Az elhunyt fiatalok szülei pert indítanak a felelősökkel szemben, egy magyar származású, Amerikában élő ügyvédet bíztak meg. A tragédiát túlélő fiatalok szülei pedig megegyeztek abban, hogy a vízibusz többi utasával közösen, pertársaságban követelnek kártérítést.

Július 7-én egy 15 fős mosonmagyaróvári cserediákcsoportot ért baleset Philadelphiában a Delaware folyón, mikor az őket szállító vízibusz először kigyulladt, majd ütközött egy uszállyal. A baleset következtében két diák, egy 16 éves lány és egy 20 éves fiú veszítette életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik