Közélet

Rózsaszín lett a kéményseprő sapkája

Csak a szerencsén múlott, hogy nem mérgezte meg egy közkút fertőtlenítővel kezelt vize azt a kéményseprőt, aki azzal szerette volna felfrissíteni magát.

A kéményseprő munkája végeztével a sapkáját vizezte be a Tisza-parti kisközség, Kőtelek egyik közkútjánál, amikor észrevette, hogy a csapból folyó furcsa, rózsaszínes víz a fekete fejfedőt szinte narancssárgára színezte – –tájékoztatott Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Utóbb kiderült, hogy szerdára virradó éjszaka végezték el a közkutak fertőtlenítését a településen. A Petőfi út és Rákóczi út kereszteződésénél lévő kifolyó fertőtlenítőszer-mentesítéséről azonban elfeledkeztek a munkával megbízott szakemberek, akik a fertőtlenítés tényéről tájékoztató táblákat sem helyeztek ki az érintett területekre.

A helyszíni szemlén az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat képviselője is jelen volt, aki mintát vett a vízből és a kút használatát ideiglenesen megtiltotta – –közölte a százados.

A rendőrség az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik