Közélet

Gyalogost sodort el egy tehervonat Mezőtúrnál

Kerékpárjának rakománya miatt sodort el egy férfit egy tehervonat a reggeli órákban a Berettyó vasúti hídján.

A történtek részleteiről szólva Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a helyszíni vizsgálat eddigi eredményei alapján feltételezhető, hogy a kerékpárját toló férfi megfelelő helyen, egy gyalogosok számára kialakított járdaszakaszon haladt a baleset bekövetkezésekor. A biciklijén szállított rakomány azonban – meg nem erősített hírek szerint fémhulladék – túlnyúlt a biztonsági zónán, és beleakadt a Békéscsaba felé közlekedő szerelvénybe, amely ezt követően a gyalogost is magával rántotta.

Az 57 éves mezőtúri férfi az ütközés nyomán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel szállították kórházba.

A helyszínelés jelenleg is tart, emiatt az érintett pályaszakaszon a vasúti forgalom pillanatnyilag szünetel – tette hozzá a százados.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik