Közélet

Ég a királyszentistváni hulladékégető

A környéken "elzárkóztatást" rendelnek el, hangosbemondóval tájékoztatják a lakókat.

Veszélyes anyagok, egyebek között ammónia, klór és nitrogén-dioxid került a levegőbe. A tűz terjedését sikerült megállítani, de jelenleg is körülbelül 150-200 hordó, azaz csaknem 25-30 ezer liter veszélyes anyag ég.

Bakos György, a Veszprém megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a polgármester jóváhagyta a katasztrófavédelem ajánlását, hogy a királyszentistvániakat tájékoztatni kell, ne tartózkodjanak a szabadban. A falu lakóit hangosbemondó segítségével kérik arra, hogy zárják be házaik ablakait, és ne menjenek ki a szabadba. “Ez egy megelőző, óvó rendelkezés” – tette hozzá a szóvivő.

A hulladékégetőben megsemmisítésre váró, hordókban tárolt veszélyes anyagok, szerves oldószerek kaptak lángra. A tűzben több hordó felrobbant, egy tűzoltó égési sérüléseket szenvedett. A tűzoltók a legmagasabb, ötös riasztást kapták, így több megyéből, városból is érkeznek egységek, például Fehérvárról és Siófokról is.

Bakos György kiemelte, nem a júliusban átadott hulladékkezelőben keletkezett a tűz, az július elsejétől még csak úgynevezett üzempróba alatt működik, minimális hulladékot szállítanak oda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik