Közélet

Mobiltelefon helyett lisztet adott el a csaló

Eddig 19 becsapott emberről tudnak a nyomozók, de vélhetően többen is lehetnek a csaló áldozatai.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatása szerint nem létező mobiltelefonokkal kereskedett egy internetes aukciós portálon a most megfogott férfi. A telefonokat 20-30 ezer forintért kínálta, a hirdetésekhez képeket is töltött fel az internetre. Az árut csak postán volt hajlandó küldeni, ha az ügyfél előtte átutalással kifizette a pénzt. Elsőként egy tatabányai férfi jelentkezett a rendőröknél, hogy becsapták, ugyanis a pénzt elküldte, de semmit nem kapott cserébe.

A rendőrök a bankszámlaszám és a férfi által megadott telefonszám alapján kiderítették, hogy azok egy komlói férfihoz tartoznak, akinek viszont nincs állandó bejelentett lakhelye. Végül egy albérletben fogták el, ahol a bizonyítékok között három megcímzett csomagot is találtak. A csomagokban egy-egy kiló liszt volt. Ezekkel szintén csalásra készült.

Kiderült, hogy miután az internetes portálról kitiltották, új internetes lehetőséget használt fel eszközül. Ott is mobiltelefonokat kínált eladásra, a készüléket pedig postán juttatta volna el a vevőnek. A dobozba azonban telefon helyett lisztet csomagolt. Úgy tűnik, hogy ez a kísérlete a tatabányai nyomozók beavatkozása miatt meghiúsult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik