Közélet

Megtalálták a Balatonban eltűnt nő holttestét

A 25 éves nő a fürdőzés előtt nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott.

A vízimentők nem sokkal este 9 óra után megtalálták annak a 25 éves nőnek a holttestét, aki még délután fél öt körül tűnt el a Balatonban. A Balatonkenesénél szerencsétlenül járt fiatal nő törökbálinti volt – mondta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője. Korábbi tájékoztatása szerint a nő a barátnőjével ment be a bóján túlra, de nem látták, hogy a partra ért volna. A barátnő szerint a fürdőzés előtt nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztottak.

A vízimentők szerdán megmentették egy kisfiú életét, akinek a teste nem mutatott életjeleket, amikor kiemelték a balatonfüredi Kisfaludy strand medencéjének aljáról. A vízimentő szakszerű és gyors beavatkozásának köszönhetően a gyerek magához tért. A kisfiút a mentők megfigyelésre kórházba szállították – mondta korábban a szóvivő.

A tó idei első áldozata egy 32 éves gödöllői férfi volt, aki kedd délután fulladt a vízbe. A férfi a másodfokú viharjelzés ellenére indult el gumicsónakkal, amely 250 méterre a parttól felborult a két méter mély vízben. Halálát az elsődleges információk szerint fulladás okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik