Közélet

Lezuhant egy repülő Budapesten – három halott

Szemtanúk szerint a gép három kört tett meg, majd éles szögben zuhanni kezdett.

Hárman meghaltak, amikor lezuhant egy Cessna típusú repülőgép Budapesten, a III. kerületi Taliga utca egy üres telkére hétfő délután – mondta Paul Tamás, a Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese.

A repülőgép részben kiégett. A Cessna a Farkashegyi repülőtérről szállt fel, előtte megtankolták – közölte a Fővárosi Tűzoltóság sajtóügyeletese.

Sajtóinformációk szerint a repülőgép valószínűleg a Farkashegyi repülőtérről indult. Nem tudni pontosan miért zuhanhatott le, de orral a földbe csapódott egy hétvégi telken, egy házhoz közel.

Az MTV Híradójának szemtanúk arról számoltak be, hogy a gép utasai ismerőseiket, a mezőn trükköző biciklistákat videózták, többször is megfordultak felettük, az egyik kanyarban azonban elveszett a Cessna sebessége és a hátára esett.

Az Index is úgy értesült, hogy a kiérkező tűzoltóknak az egyik szemtanú elmondta: három kört tett meg a gép a baleset helyszíne fölött, majd éles szögben zuhanni kezdett és becsapódott a földbe.

Úgy tudjuk, a HA-JUT lajstromszámú, Cessna-172-es, légcsavaros gépről van szó, amit 2007-ben kezdetek el üzemeltetni a farkashegyi repülőtéren. A repülőgép tulajdonosa T. Tamás, aki gyakran bérbeadja két gépét, valószínűleg most is ez történhetett.

Mint egy pilóta a baleset körülményei ismeretében elmondta, az Aranyhegy feletti légtér “turbulens környék”, ahol a zivatar előtt és a hegygerinc mögött nem célszerű alacsonyan röpködni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik