Közélet

Vádemelés a fotómodell gyilkosai ellen

2008 nyarán egy férfi és egy nő egy soroksári erdős területen késsel összeszurkálta Szabó Dézit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A Fővárosi Főügyészség pénteken vádat emelt egy férfi, B. László és egy nő, T. Adrienn ellen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és közokirat-hamisítás miatt.

A részben táncosnőként, részben pedig prostituáltként tevékenykedő T. Adrienn 2008 első felében ismerkedett meg Sz. Dézi sértettel, aki fotómodellként, táncosnőként dolgozott, esetenként pedig szexuális szolgáltatásokat nyújtott. Később néhány alkalommal a sértettel közösen vállaltak táncosnői munkát.

T. Adrienn 2008. augusztus 11-ére találkozót beszélt meg a későbbi áldozattal. B. László és T. Adrienn felvette autójába a nőt, majd egy soroksári erdős területen lévő mezőgazdasági szolgalmi útra hajtottak, ahol T. Adrienn egy 9,5 centiméter pengehosszúságú késsel – ismeretlen okból – a sértettre támadt és legalább 19-szer megszúrta őt az arcán, a nyakán, a bal vállán, valamint a felkarjain.

Bántalmazása közben a sértett a gépkocsi utasteréből a jármű közelébe került, védekezett, ezért B. László a vád szerint ököllel arcon ütötte őt, majd átvette a kést és azzal közepes-nagy erővel többször megszúrta a nő alkarját, a kezeit, a vállait, a nyakát, majd a nyakon három metszést is ejtett. Ezután a férfi a sértettet a hasára fordította, majd kifejezetten nagy erővel tarkótájékon, nyakon és háton szúrta.

Az áldozat belehalt sérüléseibe, az elkövetők pedig a holttestet hátrahagyva a személygépkocsival távoztak a helyszínről.

A bűncselekmény elkövetése után a vádlottak a felelősségre vonás elkerülése érdekében rokonoknál, barátoknál bujkáltak, majd vidéken tartózkodtak, ennek során személyazonosságuk igazolására más személy nevére szóló okiratokat használtak fel. A nőt és a férfit 2008. augusztus 23-án egy nyíregyházi panzióban fogták el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik