Közélet

Napok óta elérhetetlen a Megasztár egykori versenyzője

Nguyen Thanh Hien szüleit embercsempészettel vádolja a rendőrség. A lány azóta teljesen elzárkózott.

A bűnszervezet állítólag négyszáz vietnamit csempészett be az országba; a megasztáros lány édesapja előzetes letartóztatásban van, édesanyját pedig házi őrizetben tartja a rendőrség.

„Napok óta próbálom elérni, de nem veszi fel a telefont. Pedig köztünk mély barátság van, szinte mindent tudtunk egymásról. Szerettem volna biztosítani arról, hogy mellette állok, hogy bármi történjen is, rám mindig számíthat” – mondta Szecsődi Károly, a Megasztár 4. szériájából ismert fiú, aki a többiekhez hasonlóan szinte képtelen elhinni, hogy Hien szüleinek köze lenne a bűnszervezethez.

Fekete Dávid, aki kedvese révén már évek óta jó kapcsolatban van a Nguyen családdal, megdöbbenve fogadta a hírt. „Ismerem Hien apukáját és anyukáját is, nagyon kedves emberek. Soha nem feltételezném róluk, hogy embercsempészetbe keverednek” – mondta Dávid.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik