Közélet

Elfogadta az ebédet, majd fojtogatott

Megebédelt, majd az evés után rárontott idős rokonára egy férfi. A támadó a nő hátára térdelt és fojtogatta, így próbálta megtudni, hogy hol tartja a pénzét.

Az alkalmi munkákból élő férfi csütörtökön dél körül látogatta meg idős rokonát a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden. Miután megebédelt a 85 éves asszonynál, hirtelen rátámadt: a nő hátára térdelve egy párnát szorított a fejére és közben végig kiabált. Azt akarta megtudni, hogy hol tartja a pénzét. A nő jobbnak látta nem ellenkezni és elárulta a rejtekhelyét, így a támadója át is ment a szomszéd helyiségbe az ott tartott 70 ezer forintért. Az idős nő ekkor kiáltozni kezdett, amit meghallva szomszédai a segítségére siettek. Visszatartották a támadót egészen addig, míg a rendőrök meg nem érkeztek.

A 46 éves férfi ellen nyereségvágyból elkövetett emberölési kísérlet miatt indítottak eljárást. A kihallgatásán azt beismerte, hogy az idős rokonánál járt, az azonban tagadta, hogy rátámadt volna. A nő könnyebb sérüléseket szenvedett – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik