Közélet

Hét és fél év fegyház a lányával erőszakoskodó férfinak

10 évről, hét és fél évre enyhítették a nevelt lányával erőszakoskodó férfi büntetését a Baranya Megyei Bíróságon.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa Peidl Gábort szemérem elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett megrontás bűntette miatt marasztalta el, ám a Baranya Megyei Bíróság által kiszabott büntetés mértékét – tekintettel a bűncselekmény óta eltelt hosszú időre is – eltúlzottnak értékelte.

A tényállás szerint a ma 34 éves vádlott 2001-ben kötött házasságot a sértett anyjával, akitől két gyermeke is született. A férfi 2003-ban, egy rendezvényt követően, ittas állapotban egyedül volt otthon a kisfiával és az akkor 9 éves nevelt lányával. Bezárkózott, s miután a fia elaludt, szexuálisan zaklatta a kislányt. Az erőszaknak az anya vetett véget, aki az ablakon keresztül bemászott a házba és rányitott a férfira. Veszekedni kezdtek, s bár a nő azt tervezte, hogy másnap elköltözik a férjétől, erre nem került sor.

Peidl Gábor öt évvel később újra szexuális szándékkal közeledett a lányhoz, többször simogatta, fogdosta őt. A kislány az édesanyjának nem, csak anyja testvérének, majd a nagymamájának merte elmondani, mi történt vele. A nagymama felhívta az édesanyát, aki azonban nem hitt neki.

A nevelőapa ellen 2008 decemberében indult eljárás, amikor a sértett megkereste iskolája ifjúságvédelmi felelősét és beszámolt neki a vádlott viselkedéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik