Közélet

Gyorssegély a gázrobbanás károsultjainak

A feltételezések szerint az egyik nyíregyházi lakásban egyedül élő 50 éves nő robbantott, mert véget akart vetni az életének.

Gyorssegélyt és a lakások lehető leghamarabbi helyreállítását ígéri a szerda éjszakai nyíregyházi gázrobbanás károsultjainak a város önkormányzata.

Csabai Lászlóné polgármester csütörtökön Nyíregyházán sajtótájékoztatón elmondta, hogy a négyemeletes lakóépület statikai felmérésével és a tetőszerkezet vizsgálatával, illetve az átépítéssel már megbíztak egy építkezési vállalkozót.

A polgármester közlése szerint a 23 lakásos épület harmadik emeletén bekövetkezett robbanás miatt két lakásban keletkeztek komolyabb sérülések, ezekből az otthonokból a családokat ki kellett költöztetni. Őket ideiglenes megoldásként az önkormányzat helyezi el más bérlakásokban.

A robbanásban egy középkorú nő vesztette életét. Több lakás megrongálódott, a szomszédok közül két embert láb-, illetve fejsérüléssel, hármat füstmérgezéssel szállítottak kórházba, de közülük már csak egy embert tartanak benn megfigyelésre. Azt egyelőre nem tudni, hogy öngyilkosság vagy véletlen baleset okozta-e a tragédiát.

A polgármester elmondta: az Arany János utcai panelház épülete, valamint az abban lévő hét önkormányzati lakás bérlőinek van lakásbiztosításuk, a 16 magántulajdonban lévő otthon közül azonban még nem tisztázott, melyik biztosított.

“Azoknál a lakóknál, akiknél lehetetlen helyzet van, gyorssegély lehetőségétől sem zárkózik el az önkormányzat, ennek szükségességét a közös képviseletet ellátó szervezet méri fel” – közölte Csabai Lászlóné. A segély pénzügyi fedezetét az elkülönített, 24 millió forintos tartalékkeretből biztosítaná a város.

Nagy László alpolgármester a tájékoztatón elmondta: a főleg idősebbek által lakott panelházban részben van vízszolgáltatás, ennek a helyreállítása lesz a könnyebbik feladat. A gáz-és áramellátás újbóli biztosítására viszont legalább egy napra van szükségük a szakembereknek – tette hozzá. A lakások őrzéséről addig a rendőrség gondoskodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik