Közélet

Még élő áldozatát csonkította meg a kannibál

Az áldozat még élt, amikor cellatársa felvágta mellkasát, és kimetszett egy darabot a tüdejéből, hogy megegye.

A gyilkossággal és barbarizmussal vádolt Nicolas Cocaignt – vagy ahogyan a helyi sajtó emlegeti: “a roueni kannibált” – a normandiai Rouenban, a 2007-ben elkövetett bűncselekmény színhelyén állították bíróság elé. A 39 éves vádlott már a per elején elismerte bűnösségét.

Az áldozat boncolását végző Patrick Laburthe orvos szakértő tanúvallomásában azt mondta, hogy a meggyilkolt Thierry Baudry tüdejének egy részét “csaknem sebészi pontossággal távolították el egy nagyon éles pengével”. “Jobb tüdejében vért találtunk, ami arra utal, hogy még életben volt, amikor a szervbe belevágtak” – magyarázta.

A 31 éves Baudry megcsonkított holttestét 2007. január 3-án találta meg a roueni börtön egyik őre, és a boncoláskor kiderült, hogy az áldozat két tüdőizmát és bal tüdejének egy részét kimetszették. Cocaign korábban elmondta, hogy a kivágott tüdő egy részét – amelyről azt hitte, hogy az áldozat szíve – nyersen felfalta, a többit hagymával megsütötte egy összetákolt rezsón. “El akartam venni a lelkét” – indokolta tettét a vádlott a bírónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik