Közélet

Egy kiló kokain lapult a táskában Ferihegyen

Az Ecuadorból érkező szerb férfi táskája lett gyanús: túl nehéz volt a méretéhez képest, a röntgenkészülékben ki is derült, két csomag van bevarrva a táska anyagába.

A 60 év körüli szerb férfi a zöld folyosón keresztül készült elhagyni a vámterületet. A pénzügyőrök az utas poggyászát az átvizsgáláskor az anyagához és méretéhez képest túl nehéznek találták. Röntgenes vizsgálatot végeztek, az pedig kimutatta a két, rúd alakú csomagot a táska anyagába varrva, illetve a táska fémszerkezetébe rejtve. A két rúdból több mint egy kilogramm kokain került elő, amelynek értéke elérheti akár a 40 millió forintot is.

Az ügyben a Vám- és Pénzügyőrség kábítószerrel visszaélés gyanújával indított eljárást, a szerb férfit pedig őrizetbe vették. Ha a bíróság elítéli, 2 és 8 év közötti börtönt kaphat.

Hasonló mennyiségű drogot foglaltak le a nyugat-dunántúli pénzügyőrök is a napokban. A 74-es főút Vasvári szakaszán ellenőriztek a vámosok egy magyar rendszámú kocsit. Annak a csomagtartójából, a kárpit alá rejtett műanyag táskából került elő az egy kilogrammnyi kábítószer, ami a szakértő szerint amfetamin. Az információk szerint a magyar autós Hollandiában vette a kábítószert. A több mint másfélmillió forintot érő drogot és a szállításhoz használt kocsit lefoglalták, az ügyben szintén kábítószerrel való visszaélés miatt indult eljárás. A sofőrt a Szombathelyi Városi Bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik