Közélet

Árvízkárosult nyaraló gyerekeket loptak meg Zánkán

Néhány mobiltelefont és egy play-station játékot loptak el nyaraló árvízkárosult felsőzsolcai gyerekektől a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban.

Bogó Ágnes, a centrum igazgatója az MTI-nek elmondta, jelenleg közel 200 árvízkárosult gyermek tartózkodik az üdülőben, akik közül néhánynak eltűnt a telefonja és egynek a play-station játéka az éjszaka. Egyelőre nem tudható, hogy az elkövető kintről érkezett, vagy a vendégek közül volt-e valaki a tettes, a rendőrség bevonásával folyik a nyomozás – tette hozzá.

Az igazgató beszámolója szerint a centrumban kifejezetten nagy a vagyonbiztonság. Minden épületben és a strandon is van értékmegőrző, amit ebben az esetben sem a gyerekek, sem a kísérő pedagógusuk nem vett igénybe. Általában 12 járőr vigyázza a rendet, de ezen az éjszakán 48 járőr felügyelt, mivel a centrum szombaton ünnepelte a 40. születésnapját. A nagyszabású rendezvényen közel 10 ezer ember fordult meg a területén, de egész nap nem volt semmilyen hasonló probléma.

Bogó Ágnes hangsúlyozta, szeretnék, ha a rendőrség minél előbb elkapná a tettest, hogy ne árnyékolja be egy ilyen eset azt a nemes ügyet, amelyben a veszprémi vöröskereszttel összefogva a zánkai centrum közel 500 árvízkárosult gyermeken és családján segít üdültetéssel és egyéb adományok gyűjtésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik