Közélet

Megrongálták az új metrókocsit

Az Alstom Metropolis szerda éjszakai próbafutása során a szakemberek szándékos rongálás jeleire bukkantak az új metrószerelvény utasterében.

Szerdán éjjel a BKV és az Alstom szakemberei megkezdték az aznapi próbafutás előtti szokásos statikus teszteket, és azt tapasztalták, hogy az utastájékoztató rendszer nem kap energiaellátást – tájékoztatott csütörtöki közleményében a BKV. Műszerek segítségével azonnal megkezdték a hiba okának feltárását, amit – ahogy az nem sokkal később kiderült – szándékos rongálás okozott. Az utastérben lévő egyik villamos elosztószekrényben a csatlakozót valaki szándékosan eltörte. Az ismeretlen elkövető a szigorú biztonsági előírások ellenére feltehetően napközben juthatott be a zárt szerelvénybe – áll a közleményben.

A hibát gyorsan elhárították a szakemberek, azonban az okozott kár mértékétől függetlenül a rongálás jelentős hatást gyakorolhatott volna a jármű tesztelésére, és tovább tolhatta volna a végleges típusengedély megszerzésének határidejét. Tekintettel az eset súlyosságára, a BKV Zrt. haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket, és ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tesz, közlekedés biztonsága elleni bűntett gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik