Közélet

Éhségsztrájkol a magyar pornósztár az olasz börtönben

Brigitta Bulgari elkeseredésében még az öngyilkosságra is képes lenne.

A magyar származású pornószínésznőt fiatalkorúak ellen elkövetett szeméremsértés gyanúja miatt tartják fogva május óta egy olasz börtönben. Azzal vádolják, hogy február 27-én 15-17 éves fiatalok előtt erotikus műsort mutatott be egy szórakozóhelyen, és a kamaszokkal testi kontaktust is kialakított. A vizsgálóbíró később azt is megtagadta, hogy a Playboy egykori címlaplánya szabadlábon védekezhessen.

A döntés olyannyira sokkolta Bulgarit, hogy nem eszik, menedzserének pedig azt mondta, ha az ügy nem vesz hamar kedvező fordulatot, arra is képes, hogy saját kezével vessen véget az életének.

„Áldozata vagyok ennek az egész ügynek. Fel voltam készülve egy negatív döntésre, de most mindent feketében látok” – mondta a pornószínésznő.

Az explaymate kiengedéséért már rajongók is tüntettek a börtön előtt, akik szintén igazságtalannak tartják az eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik