Közélet

Rendőrkézen az idősek kirablására szakosodott páros egyik tagja

A nőt a III. kerületben sikerült elfogni, bűntársa ellen országos elfogatóparancsot adtak ki.

Az elkövetőknél tartott házkutatás során az elrabolt értékek mellett összesen 367 ember felírt adatait találták meg, Heves, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém, Zala és Pest megyéből. A bűncselekményeket a tettesek általában özvegyek sérelmére követték el. A rendőrség feltételezi, hogy a neveket a telefonkönyvből gyűjtötték össze.

Feró Attila, a BRFK Észak-budai Bűnügyi Régiójának a vezetője azt mondta: a házkutatás során megtalált tárgyak értékét pontosan még nem lehet tudni, de milliós nagyságrendről van szó. Hozzátette, hogy az ékszerek és más értéktárgyak mellett póthajat is találtak, mellyel feltehetően a páros női tagja álcázta magát.

Feró Attila az üggyel kapcsolatban azt is elmondta, hogy az idős korosztály nem igazán tartja bankban a pénzét, ezért különböző csoportok az ő kirablásukra szakosodnak. Az elkövetők általában valamely szolgáltató cég dolgozóinak adják ki magukat, így jutnak be lakásokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik