Közélet

Alvó utasokat késelt meg az ámokfutó

A 40 év körüli kínai nő fülkéről fülkére járva szurkálta meg a vonaton pihenő utasokat.

A jelentés szerint a nő alvó emberekre támadt rá egy éjszakai vonaton, összesen kilenc utast sebesített meg. Egyelőre nem tudni, hányan sérültek meg közülük súlyosan.

Az eset Hejlungcsiang tartományban történt még kedden, és ez már a sokadik ámokfutás Kínában néhány hónapon belül. A sikoltozásra többen kirohantak a folyosóra, és leteperték a támadót.

A Dongbej nevű kínai hírportál szerint a tartományi fővárosból, Harbinból Hebej városába tartó vonat útközben megállt egy kisvárosnál, a megszurkált utasokat a helyszínre érkező orvosok vették kezelésbe. Egyelőre nem tudni, milyen állapotban vannak a súlyos sebesültek.

A vonat utasai elleni támadás ugyanazon a napon történt, amikor gépfegyverrel és pisztollyal lövöldözött egy bank biztonsági őre Hunan tartomány Jungcsou városának bírósági épületében. Az ámokfutó három bírót megölt, további három embert megsebesített, majd végzett önmagával. A 46 éves támadó elméje állítólag azért borult el, mert igazságtalannak tartotta a három évvel ezelőtti válásakor meghozott bírósági döntést a vagyonmegosztásról.

A keddi két eset már a sokadik véres incidens volt Kínában, ahol az utóbbi időben főleg gyerekek ellen követtek támadásokat. Március óta 17-en haltak meg, köztük 15 iskolás gyerek, és sokan megsebesültek több merényletben, amelyeknek magányos, zavarodott elméjű elkövetői voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik