Közélet

Stohl magánbűne politikai felhangokkal

Az internetes fórumok hozzászólói egyetértenek a színésszel, "erre nincs mentség".

Stohl balesete még mindig vezető téma, nemcsak a bulvármédiában. A színész-műsorvezető azt már elismerte, hogy ismét részegen vezetett, okozott súlyos balesetet, de azt tagadja, hogy az ütközés után elhagyta a helyszínt. Szerinte szó sincs cserbenhagyásról, hiszen megvárta, amíg a mentők kiérkeznek.

A balesetet szenvedett szemtanúk minderre másként emlékeznek. Márpedig a lapok szerint a cserbenhagyás a legsúlyosabb, az összes bűncselekmény közül, amivel meggyanúsíthatják a celebet. Morálisan mindenképpen ez kérhető számon leginkább, bár van publicista, aki szerint Stohl a hatóságot is félre akarta vezetni, ha valóban “a barátnőjére akarta testálni a dolgot”.

A rivális csatornának, a tv2-nek Kamarás Péter ügyvéd mindenesetre azt mondta, a színész visszaesőként akár 1-5 év közötti börtönt kaphat közlekedési baleset okozásááért, ittas vezetésért és a cserbenhagyásért.

Sokan viszont attól tartanak, hogy Stohl megússza a büntetést, noha tettére nincs mentség. Van, aki a balesetet politikai szintre emeli, és úgy véli, ha a színészt valóban nem büntetik meg, akkor nagyon beteg a társadalom és nem is lehet reménykedni a beígért rendben.

Lapinformációk szerint Stohl Andrásra a Nemzeti Színház számít, de további szerepe a Duna Tv Tűzvonalban című sorozatában kérdéses, az RTL Klub X-faktorának vezetését pedig ő maga mondta le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik