Közélet

Négyezer a szex a Nyugati pályaudvarnál

Az üzletszerű kéjelgés nem számít bűncselekménynek, csak szabálysértésnek. Ezért is nehéz felszámolni a Nyugati környékén lévő prostitúciót.

„Csalit szoktunk bevetni, egy beépített embert. Ő a feltételezett prostituált felé sétál, aki felajánlja neki a szolgáltatásait, majd együtt elindulnak a megbeszéltek szerint, amikor érkeznek a kollégák, jegyzőkönyvet vesznek fel, a beépített ember pedig tanúként segíti tovább az eljárást” – mondja Tóth Béla ezredes, a BRFK bevetési főosztályának vezetője a hvg.hu-nak nyilatkozva.

A Nyugati aluljárójában, harminc fős körről van szó, akik ilyen tevékenységet végeznek, de nem sokkal az után, hogy a rendőrség feljelenti a lányokat, ők újra az utcán vannak

Az ezredes szerint a legnagyobb probléma, hogy az ítéletek nem eléggé szigorúak, ezért újra és újra megjelennek az örömlányok, akik 4 ezer forintért bármire kaphatók.

Mivel az üzletszerű kéjelgés 1993-tól nem számít bűncselekménynek, azóta csak szabálysértést valósít meg az, aki a védett övezetre vonatkozó, törvényben vagy önkormányzati rendeletben foglalt tilalmakat megszegi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik