Közélet

Elfogták a jakabszállási takarékszövetkezet rablóját

Rövid időn belül elfogták azt a 43 éves férfit, aki a gyanú szerint egy játék pisztollyal kirabolta a jakabszállási takarékszövetkezetet kedd délelőtt.

Az elkövető egy pisztolynak látszó tárggyal követelte a pénzt a takarékszövetkezet alkalmazottjaitól, akik több millió forintot átadtak a rablónak – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

A bankfiók egyik alkalmazottja a rabló után ment, majd megjegyezte annak az autónak a típusát és a rendszámát, amelyikbe a férfi beszállt – mondta el a történteket a helyszínen Mihályné Bornemisza Eleonóra.

Az őrnagy megerősítette az MTI információját, mely szerint a rablást egy nyugdíjas rendőr követte el. Közlése szerint a férfi lakásán hiánytalanul megtalálták az elrabolt több millió forint készpénzt és a rabláskor viselt ruhát, majd őrizetbe vették a gyanúsítottat. A férfinél megtalálták a rabláshoz használt tárgyat is, amely egy játék pisztoly volt. A férfi kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését – fűzte hozzá a szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik