Közélet

Őrizetbe vették Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját

Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel gyanúsítanak – közölte a BRFK. Kedd reggel rendőrök szállták meg a közlekedési vállalat Akácfa utcai székházát. A cég két korábbi vezérigazgatója által kötött szerződéseket kerestek.

Őrizetbe vette a rendőrség Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját, akit hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. Kezdeményezik előzetes letartóztatását is – közölte a BRFK. Antal Attilát kedden hallgatták ki gyanúsítottként a BKV tanácsadói és vállalkozói megbízási szerződései ügyében. A volt vezérigazgató vallomást tett, de a gyanúsítás ellen panasszal élt.

Korábban Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány jelentette be, hogy hűtlen kezeléssel gyanúsítják a volt igazgatót. A rendőrfőkapitán azt mondta, hogy a BRFK korábban kikért szerződéseket a BKV-tól, de hiányzott még néhány. Ezért tartottak házkutatást kedden a BKV székházában az Akácfa utcában, hogy megszerezzenek tanácsadói szerződéseket. Tóth Gábor későbbre ígért bővebb tájékoztatást.

(origo)

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Antal Attilát

Gyanúsítottként hallgatja ki a rendőrség Antal Attilát, a BKV korábbi vezérigazgatóját – közölte a BRFK. Kedd reggel rendőrök szállták meg a közlekedési vállalat Akácfa utcai székházát. A cég két korábbi vezérigazgatója által kötött szerződéseket kerestek.

A rendőrség gyanúsítottként hallgatja ki Antal Attilát, a BKV volt vezérigazgatóját – közölte az MTI kedden. Az információt egy más témában tartott BRFK-s sajtótájékoztatón megerősítették. Antalt hűtlen kezeléssel gyanúsítják – mondta egy keddi sajtótájékoztatón Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány.

Tóth Gábor elmondta, hogy a BRFK korábban kikért szerződéseket a BKV-tól, de hiányzott még néhány. Azért tartanak most házkutatást a BKV székházában az Akácfa utcában, hogy megszerezzenek tanácsadói szerződéseket. Tóth Gábor későbbre ígért bővebb tájékoztatást.

Kedden reggel rendőrök szállták meg a BKV VII. kerületi székházát. A rendőrök “nyomozati cselekmény” miatt vonultak ki – mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője [origo]-nak. Annyit tett hozzá, hogy “folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatos” a mostani rendőri intézkedés. Tafferner későbbre ígért bővebb tájékoztatást.

Senkit nem engednek be

Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója szerint az épület előtt 8-10 rendőr áll, a főkapun belül pedig ugyanennyi rendőr őrködik, és senkit sem engednek be a dolgozókon kívül. Tudósítónknak az arra járó BKV-alkalmazottak nem akartak nyilatkozni, egyikük azonban elmondta, hogy ő a saját irodájából nem érzékelt semmit a házkutatásból.

Az MTI meg nem nevezett BKV-s forrásból úgy értesült: a rendőrök olyan szerződéseket keresnek, amelyeken Antal Attila vagy Balogh Zsolt korábbi vezérigazgatók aláírása szerepel. Meg nem erősített hírek szerint iratokat, számítógépeket foglalnak le a helyszínen. A székházba csak szigorú beléptetéssel lehet bejutni – mondta egy volt felügyelőbizottsági tag az [origo]-nak.

A rendőrök kaptak egy szobát a BKV-székházban, ide hozzák a cég alkalmazottjai a kért iratokat, és a rendőrök itt válogatják szét azokat – mondta az [origo]-nak a BKV felügyelő bizottságának egy korábbi, névtelenséget kérő tagja. Azt állította, hogy az Antal és Balogh által kötött szerződéseket nézik át a rendőrök.

A rendőrség tavaly óta nyomoz BKV-val kapcsolatos ügyekben: ezek egy része tanácsadói szerződésekkel függ össze. Vizsgálják bizonyos munkatársak végkielégítését, valamint a tavaly decemberben kirobbant vesztegetési ügyben is érintett a közlekedési vállalat – utóbbi miatt december elején is volt már házkutatás a székházban.

Egészségi állapotára hivatkozva távozott Antal

Antal 2008 áprilisában távozott a BKV éléről. Távozása előtt, 2008 márciusában nyílt levelet hozott nyilvánosságra, amelyben egészségségi állapotával és családja kérésével indokolta távozását. Levelében azt állította, az őt ért bírálatok oka, hogy bizonyos üzleti körök érdekeit sértette. Antal legkevesebb 60 millió forintos végkielégítésre lett volna jogosult. Ezt végül nem kapta meg, csak a már korábban megállapított 12 milliós prémiumát vehette fel (erről itt olvashat bővebben).

A BKV Antal vezetése alatt – 2007 januárja és 2008 márciusa között – több olyan tanácsadói és munkaszerződést kötött, amelyet a rendőrség vizsgál. Kocsis István jelenlegi vezérigazgató tavaly ősszel arról beszélt, hogy vizsgálatuk eredménye szerint a legtöbb problémás végkielégítést is 2007-2008-ban osztották ki. Kocsis szerint 15 olyan ember volt, aki a cégnél eltöltött egy év után annyi végkielégítést kapott, mint 51 más ember harminc év után (erről itt olvashat).

Botrányba fulladt az Antal vezérigazgatósága idején, 2008 év elején bejelentett csuklós busz beszerzés is. A BKV 60 darab használt csuklós beszerzésére írt ki pályázatot. Az egyetlen jelentkező az Alfa Busz Kft. volt, amely Genfben használt, 6-7 éves buszokat kínált a BKV-nak, darabonként körülbelül 48 millióért. A Heti Válasz 2008 februárjában arról írt, hogy Antal Attila fia ennek a cégnek dolgozik. Az Alfa Busz visszavonta ajánlatát, bár Antal tagadta, hogy ehhez köze lenne fia érdekeltségének. Antal nem sokkal később szívinfarktus gyanújával kórházba került, majd március 9-én bejelentette, felmentését kéri.

2010. január 13-án a Fővárosi Közgyűlés által létrehozott eseti bizottság meghallgatta a BKV jelenlegi és korábbi vezérigazgatóit, akik közül egyedül Antal Attila nem volt hajlandó válaszolni a szakbizottság kérdéseire, amelyek a közlekedési vállalat működésére vonatkoztak. Arra hivatkozott, hogy korábbi munkaszerződése titoktartásra kötelezi, és felolvasott egy nyilatkozatot, amely szerint a BKV-t érintő különböző ügyekben rendőrségi, és más eljárások folynak, így a nyomozás érdekeit is sérthetné, ha a kérdésekre válaszolna. Hozzátette, szerinte az eseti bizottságnak nincs is felhatalmazása az ő meghallgatására.

(origo)

A BKV-t a kábeltévézés is érdekelte

Birtokunkba került az a belső vizsgálati jelentés, ami újabb pénzszórást feltételez tíz tanácsadó cég szerződéseivel kapcsolatban a BKV-nál. A revizorok szerint a BKV részéről a szerződés megkötői a Btk. több pontját is megsérthették, ezért a vezérigazgató feljelentést tett a BRFK-n. Hihetetlen szolgáltatásokat rendelt a BKV: tanulmányt a kábeltévé-piacról, kedvezményt a sport beach-re, díszpáholyt a teniszakadémiára.

A belső ellenőrök hálóján újabb tíz cég akadt fenn, derül ki az Index birtokába került jelentésből. A revizorok több esetben színlelt szerződést, hűtlen kezelést valószínűsítenek. A BKV jó pénzért sokszor teljesen feleslegesnek tűnő szolgáltatásokat rendelt meg, amelyeknek az igénybevételét ráadásul nem is bizonyítja semmi.

A BÁL-NA Produkció Kft.-vel 2007 júniusában kötött szerződést a közlekedési társaság. A cégnek úgy fizetett ki nettó 500 ezer forintot a BKV, hogy a vizsgálat szerint nem részesült ellenszolgáltatásban. Ráadásul a BKV a Metró újságbeli hirdetési keretből is átengedett megjelenéseket a BÁL-NA produkcióinak a reklámozására.

A szerződés szerint mindezért cserében a BKV dolgozói 30 százalék kedvezményt kaptak a gárdonyi Sport Beach (560 forintos) belépőjének az árából, valamint egy családtagjukkal ingyen részt vehettek a Retro Fesztivál 2007 című rendezvényen. Arról nincs adat, hányan használták ki a lehetőségeket. A független jogi szakvélemény szerint a szolgáltatás igénybevételét semmi nem indokolta a BKV részéről, a biztosított reklámfelület és készpénz jóval értékesebb, mint a cserében biztosított érték, a jogászok szerint a szerződés színlelt vagy palástolt.

Mit keresne a BKV a teniszakadémia díszpáholyában?

Hasonló szerződést írt alá Antal Attila vezérigazgató a Római Teniszakadémia Center Kft.-vel: a BKV nettó 500 ezer forintot fizetett, reklámhelyet biztosított a honlapján, a Metró újságban és a földalatti szerelvényein, cserébe megjelenhetett a kft szponzorfalán, nyomtatványain és kapott 20 tiszteletjegyet a díszpáholyba. A vizsgálat szerint nem kerültek elő a lehetőség kihasználását igazoló iratok, és maga a szerződés sem volt indokolt. Az ellenőrök szerint a szerződés színlelt, és felmerül a hűtlen kezelés gyanúja az aláíró részéről.

Az FFVD Bt-vel 2007 szeptemberében kötött közvetlen szerződést a BKV, amelyet Antal Attila vezérigazgató írt alá, és szignózta két vezérigazgató-helyettes is, Balogh Zsolt, valamint Regőczi Miklós. A szerződés szerint a bt a szeptemberi tanévnyitó rendezvény, valamint a normális közlekedésért kampány szervezését és lebonyolítását vállalta összesen nettó 13,79 millió forintért. A vizsgálat a szolgáltatásról egy alig egy oldalas leírást talált a „BKV iskolakezdés, tájékoztató kampány és koncertek” címmel. Dátum vagy cégszerű aláírás a papíron nem volt. Az ellenőrzés megállapította, hogy a számlát nem ellenőrizték.

Egy másik 2007-es szerződésben a BKV azzal bízta meg a bt-t, hogy a gyermeknapi rendezvényt szervezzen „mosolyellenőrök bevetésével”. A revizorok a megrendezésre vonatkozó írásos anyagot nem kaptak, csak utólagos kérésre egy cégszerű aláírást és pecsétet nélkülöző egy oldalas papírt. A vizsgálat megállapította, hogy a számla pénzügyi ellenőrzése elmaradt, versenyeztetés nem volt. A bt vezetője Mátay László, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes volt szóvivőjének, Horváth Évának élettársa.

Milliós tréningezés a Hotel Normafában

Szintén 2007-ben kötött szerződést a BKV az ICG Infora Consulting Group Kft-vel „felsővezetői működésfejlesztő programokra és vezetői coachingra” (tréningre), majd a szerződést 2008-ban újra megkötötték.. A kft-nek összesen nettó 5,98 millió forintot fizettek ki. A jelentés szerint több számla mellől hiányzott a teljesítésigazolás, a szolgáltatást dokumentáló iratokat az ellenőrök nem kaptak, csak utólagosan, akkor is csak értékelést és egy levelet vezérigazgatótól a Hotel Normafában tartandó tréning engedélyezésére. Az időtartam, a részt vevő személyek kiléte nem derült ki. Ez alapján a revizorok megkérdőjelezték a teljesítést, a számlák jogosságát, és jogalap nélkülinek tekintették a kifizetést. Közbeszerzés nem volt.

A K.L. Kommunikációs Szolgáltató Bt. szerződését 2007. május 10-én kötötték. A cég feladata az volt, hogy egy hónapig rendelkezésre álljon BTL és PR tanácsadóként nettó egymillió forintért a BKV számára. Az ellenőrzés nem találta a tanácsadói tevékenység dokumentációját, a kommunikációs anyagokat, elemzéseket, ezért vélelmezik, hogy a szerződés színlelt, és hűtlen kezelést is valószínűsítenek az ügyben.

A Művészetek Palotájában volt 120 éves a HÉV

A Lax&Lex Kft. a 120 éves a HÉV című rendezvény lefolytatását vállalta 2007 augusztusában nettó 11,8 millió forintért. A teljesítés helye a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház volt. Az ellenőrök nem találtak a rendezvény költségeit tételesen bemutató, igazoló pénzügyi kimutatást, ezért nem tudták megállapítani a tételek értékét sem. Közbeszerzési eljárás nem volt.

2007 október elsejétől október 14-ig szólt az a szerződés, amit a BKV a Lichtenstein Communications PLC-vel kötött a Hungária kocsiszín nyílt napjának a megszervezésére, nettó 8 millió forintért, amelynek a pénzügyi ellenőrzését a vizsgálat szerint nem ellenőrizték. Mivel ilyen nevű a magyar cégnyilvántartásban nem létezik, a revizorok szerint a szerződés és a számla tartalmilag hibás, ezért adójogi és számviteli szempontból meg kell vizsgálni. Versenyeztetés nem volt.

A Marionett Színészközvetítő Kft. 2007. július 6-án szerződött a BKV-val 800 ezer darab, a BKV szolgáltatásairól szóló szórólap budapesti postaládákba történő eljuttatására, valamint 100 ezer darab szórólap eljuttatására „egyéb helyszínekre”, nettó 14,9 millió forintért. A vizsgálat megállapítása szerint nem volt pénzügyi kontroll, nem találtak dokumentációt, teljesítésigazolást, ütemezést.

Kiderült azonban, hogy a kiszállítást a posta végezte. A revizorok véleménye szerint a BKV közvetlenül is köthetett volna szerződést a Magyar Postával, a kft közbeiktatása indokolatlan, a BKV-ra nézve hátrányos volt, feltételezik, hogy a szerződés színlelt. Közbeszerzési eljárás nem volt.

Valamiért a kábeltelevíziós piac érdekelte a BKV-t

A Media Magnet Kft. 2007. június 20-án kötött szerződést tanulmányok elkészítésére, amit „a BKV adottságaira alapoznak”. Ilyen tanulmány például a „Kábeltelevíziós piac Magyarországon 2006-2007. I. negyedév”, vagy a „Szponzoráció és támogatás Magyarországon”. A szerződés értéke nettó 21,2 millió forint volt.

A vizsgálat szerint igazoló kontroll nem volt, a tanulmányok hasznosításáról nincs információ. A revizorok véleménye szerint a tanulmányok nem szolgálták a BKV érdekeit, a gazdasági tevékenységéhez nem köthetők. Vélelmezik, hogy a szerződés színlelt, és felmerül az aláírók, például Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes felelőssége is.

2007. március elsején kötött szerződést a BKV a Made in Design Kereskedelmi és Szolgáltató Bt-vel. A cégnek 2009 február 28-ig összesen bruttó 8,39 millió forintot fizettek ki grafikai munkákra. A kifizetett számlákhoz 18 esetben nem csatoltak sem teljesítésigazolást, se az elvégzett munkára utaló iratanyagot. Közbeszerzés nem volt. A vizsgálat megállapította, hogy a szerződés tárgyát nem határozták meg konkrétan, nem lehet tudni, milyen grafikai munkákra kötöttek szerződést.

(Index)

Megszállta a rendőrség a BKV székházát

Ismét rendőrök szállták meg a BKV VII. kerületi székházát kedd reggel. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletén csak annyit közöltek, hogy egy nyomozati cselekménnyel kapcsolatban mentek ki az Akácfa utcába. Későbbre ígértek bővebb tájékoztatást. Meg nem erősített hírek szerint iratokat, számítógépeket foglalnak le a helyszínen.

A rendőrség tavaly óta nyomoz BKV-val kapcsolatos ügyekben: ezek egy része tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos. Vizsgálják bizonyos munkatársak végkielégítését, valamint a tavaly decemberben kirobbant vesztegetési ügyben is érintett a közlekedési vállalat – utóbbi miatt december elején is volt már házkutatás a székházban. Azt egyelőre nem tudni, hogy a keddi rendőrségi akció kapcsolatos-e valamelyik üggyel, és ha igen, melyikkel.

[origo]

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik