Közélet

„Halkítsátok le azt a sz@rt!” -mondta a buszvezető

Jó látni, hogy vannak még olyan buszvezetők akik felemelik a hangjukat, ha a buszukon valaki nem az utazási feltételek szerint utazik. Olvasónk a 23E buszon találkozott egy jófej buszossal, aki a zenét bömböltető fiatalokat rendre utasította.

De jobban jártok, ha az olyan panaszokat, történeteket, amiben roma a főszereplő, legközelebb nem írjátok meg nekem. Jobb, ha csendben tűrtök minden megalázást. Ellenkező esetben ugyan olyan antiszemita, rasszista, nácik lesztek, mint én vagyok, a "168 Óra blogkör" egyik bloggere szerint, aki posztjában azt is részletezi, hogy a BKV-figyelő miként lett a szélsőjobb találkahelye.

Kedves BKV-figyelő!

Egy tegnapi (11.24.) pozitív véget érő történetet szeretnék megosztani Veletek. Járatszámot nem írok, lényeg, hogy a délutáni órákban egy 23E buszon utaztam. Már a Borároson felszállt négy cigány tizenéves (nem vagyok rasszista, egy tényt közöltem), és üvöltették telefonjukon a "zenét". Már a felszállás pillanatában kivágta a sofőr az ajtót, és olyan hangerővel, hogy a busz feléig (ott ültem) simán elhallatszott: "Halkítsátok le azt a sz@rt!" A fiatalok persze meghökkentek és le is halkították valamennyire, de azért így is élvezhette még a fél busz az előadást – körítve azzal, hogy ők jó hangosak voltak, azzal a tipikus zajos hanghordozással üvöltötték tele a buszt, amit a legtöbben már messziről megismerünk.

Így ment a busz a Soroksári úton, közben a zene kezdett ismét egyre hangosabb lenni. Aztán a sofőr egyszer csak váratlanul lefékezett, megállt a buszsávban, megint kivágta az ajtót, és közölte, hogy ha nem kapcsolják ki azonnal a zenét és nem fogják be a szájukat, akkor ott helyben ledobja őket a fenébe a buszról. Azonnal síri csend lett, a négy nagyszájú meg se mert nyikkanni, aztán a következő megállónál le is kotródtak a buszról. A járdán megint rázendítettek, de az már nem érdekelt senkit, többen kárörvendő vigyorral néztek utánuk.

A buszon senki nem mert megszólalni, képzelhetitek, négy ilyen fiatalt ki merne kioktatni (én sem, az 50 kilós nő tipikus esete vagyok), és nagyon örülök, hogy a sofőr a sarkára állt és így kiosztotta őket. Persze úgysem tanulnak belőle, és legközelebb úgyis megint üvöltetik a zenét, de ha minden sofőr így lépne fel az ilyen antiszociális elemek ellen (és ez független attól, hogy cigány-e az illető vagy sem; csak éppen én ezt a viselkedést mindig csak cigányoktól tapasztaltam), akkor sokkal jobb lenne sok-sok utasnak is. Talán senkinek sem kell magyaráznom, hogy mikor az ember délután-este fáradtan megy haza a munkából az agyonzsúfolt buszon, csak egy kis csendre és nyugalomra vágyna, akkor főleg nem kíván a háta közepére sem ilyen embereket.

Innen is köszönöm az illető sofőrnek, hogy nem hagyta annyiban a dolgot!

Üdv, e.n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik