Közélet

Áttolta a szembejövő sávba az autót

Olvasónk épp a Hamzsabégi útra kanyarodott, amikor a mellette lévő sávból (ahonnan egyébként csak egyenesen lehet továbbhaladni) egy busz szintén kanyarodni kezdett. Mivel az út csak egy sávos, a kanyarodó busz a szabályosan közlekedő autót a szembejövő sávba “tolta” át, ahol majdnem összeütközött egy másik autóval. A BKV-nak küldött panasz alant:

Tisztelt Hölgyem/Uram!
 
A mai reggelen 2009.11.25 8:06 perckor az alábbi kereszteződésnél jártunk párommal, mint majdnem minden reggelen, amikor munkába igyekszünk.

A Tétényi út irányából érkeztünk a balra kanyarodó sávba sorolva, miután áthaladtunk a vasúti felüljáró alatt. A Karolina út és a Hamzsabégi út ezen kereszteződésénél a balra kanyarodó sáv egy sávból áll, mellette csak egyenesen lehet haladni. Piros lámpánál állunk mikor is begördült mellénk az egyenesen haladó sávba a BPO-170 es rendszámú üresjáratos autóbusz.

Zöldet kaptunk és mi megkezdtük a balra kanyarodást szabályosan. A buszsofőr úgy gondolta, hogy nagyobb és amúgy is kit érdekel, hogy mások is közlekednek, megindult szintén balra szabálytalanul abból a sávból mely CSAK az egyenesen haladást engedélyezi neki.

A kormányt félre kellett rántani, és fékezni, mivel a balra kanyarodás után már csak egy sáv áll rendelkezésre a Hamzsabégi úton. Ilyenformán minket kitolt a sávunkból és neki vezetett a szembejövőknek. Fék, kormány el, majd beálltunk a busz mögé, aki a történtek után még egy bocsánat vészvillogót sem ejtett meg, miután kis híján balesetet okozott.

Mind ezek után szépen nyugodtan bekanyarodott a Hamzsabégi út 55-nél a Kelenföldi garázsba. Megállni nem volt idő sajnos, hogy beolvassak neki, mivel késésben voltam a munkahelyemről, ráadásul aki ennyire nem figyel azt nem hiszem, hogy érdekelte volna bánatom.

Ezt a levelet küldöm Önöknek azzal a kéréssel, hogy küldjék el a sofőrt jogosítványt újíttatni, vagy legalább egy olyan tanfolyamra, ahol megtanítják neki, hogy az emberek hogyan viselkednek, főleg, ha már rábíztak egy a személyautónál nagyobb méretű eszközt.

Hogyan lehet ilyen emberre utasok életét bízni? (Jelen esetben ez a probléma nem áll fenn, mivel a busz üresjáratban közlekedett)
 
Ezek után a minimum, hogy intézkednek, mivel veszélyeztette a közlekedésben az én és a párom életét, fékezésre, és irányváltoztatásra kényszerített, úgy hogy a szembejövő sávba sodort, valamint az útburkolati jeleket teljesen figyelmen kívül hagyva közlekedett.
 
Üdvözlettel: N. Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik