Közélet

„Úgy vélik, nekik erkölcsi hatalmasságként kellene fellépni”

Az ellenőröknél kell kezdeni a közlekedési kultúra fejlesztését az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint. Az ombudsman vizsgálata ugyanis megállapította: a MÁV-nál és a BKV-nál is kifogásolható a jegyvizsgálók durva intézkedése. A bliccelők okozta milliárdos károkat közben mindkét közlekedési vállalat zárt peronrendszerrel orvosolná, erre azonban nincs pénzük.

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a hírTV-nek elmondta: visszatérő probléma, mind a BKV mind a MÁV vonatkozásában, hogy az ellenőrök úgy vélik, hogy nekik valamiféle erkölcsi és közjogi hatalmasságként kellene fellépni és megbélyegezni azt, akinek nincsen vagy nem megfelelő a jegye. Hozzátette: ők ezt ott helyben nem is vizsgálhatják, hogy éppen miért nincsen.

A BKV-nál a pótdíjazást is aggályosnak tartja Szabó Máté, amíg nincs minden megállóban automata vagy nem lehet minden járművezetőtől jegyet venni.

A BKV jogi igazgatója azt mondta: a jegy nélkül utazók arányának felmérése több milliárd forintba kerülne, amire nincs pénz a súlyosan eladósodott tömegközlekedési vállalatnál. A villamosokon, buszokon és a HÉV-en részmegoldást jelentene, ha csak az első ajtónál lehetne felszállni. A jegy nélkül utazók száma csökkenne, a menetidő viszont nőne. A metróban a BKV nem tartja megvalósíthatónak a zárt peron visszaállítását.

Sziebert György a BKV Zrt. jogi igazgatója úgy fogalmazott: „legtöbb helyen nem kivitelezhető, és ahol lehetséges, az is egy nagyon hosszú projekt lenne. Hozzátette: „több 10 milliárd forintba kerülne, hogy zárttá tegyék a fontosabb helyeket, ahol egyáltalán lehetséges.

Az elővárosi vonatközlekedésben 2-3 milliárd forint bevételkiesést okoznak a bliccelők. A forgalmasabb pályaudvarokon kiépíthető lenne a zárt peron, de több mint 10 milliárd forintba kerülne.

Kozák Tamás, a MÁV-Start vezérigazgatója elmondta: kidolgozott fejlesztési üzleti terveik vannak, de forrás hiányában a projekt még nem indult el. Hozzátette: ez az infrastruktúra-fejlesztés akkor lenne igazán hatékony, akkor szolgálná maximálisan a bliccelők kiszűrését, hogyha különböző alternatív szolgáltatók együttműködésével alakulna ki a rendszer.

Az ombudsman megjegyezte: az utasok zárt láncú ellenőrzése felvet adatvédelmi aggályokat, de szerinte lenne kompromisszumos megoldás, ahogy a járművek bekamerázása esetében is. Szabó Máté úgy látja: az utasokat továbbra sem lehet megfigyelni, a vezetőfülkéket azonban szerinte is célszerű lenne bekamerázni, mert az elmúlt hónapokban szinte naponta vertek meg egy-egy sofőrt.

(hírTV)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik