A Barikád közvédelmi hírportálon még szombaton jelent meg a lentebb olvasható panasz. Mivel nem szeretnék a politikába belefolyni és ezt az elmúlt 2 évben sem tettem soha, kérem, hogy a lenti panaszt politikától függetlenül olvassátok. (Ha nem tudod miért írom ezt, annak csak örülök):
Tegnap (2009. 09. 25.) reggel hét órára kellett a Móricz Zsigmond körtérre érnem, ahol a munkaadómmal találkoztam volna. A 7-es, vagy 173-as volt a legközelebbi és legkézenfekvőbb megoldás.
Ritkán veszem igénybe a BKV járatait, ezért nincs bérletem. Általában gyűjtőjeggyel utazom. Ezen a reggelen azonban nem volt már egy darab sem. A megállóban sem volt lehetőségem venni, de mivel sietnem kellet felszálltam az első buszra ami jött, egy 173-asra.
6:30-kor még reménykedtem benne, hogy időben odaérek a Móriczra. Egy megállóval a célállomás előtt azonban felszállt két ellenőr. Durva hangnemben szólítottak meg. A jegyemet kérték. Mondtam, hogy nincs jegyem, de úgyis leszállok a következő megállóban. Erre teljesen kikeltek magukból. Minősíthetetlen hangnemben közölték, hogy nem szállhatok le, járőrt hívnak és azt ordították, hogy “most megszívod te kis geci, több száz ezret fogsz fizetni”. Én ekkor szóltam, hogy márpedig a Móriczon le fogok szállni és mivel közeledett a megálló, elkezdtem készülődni, a táskámat felvenni és indultam volna az ajtó felé, de az egyik elém állt és két kapaszkodót megfogva feltartóztatott, azt mondta, nem mehetek sehová.
Megpróbáltam átbújni a karja alatt, mire a másik ellenőr, aki egyébként nő volt, elkapta a hajam és olyan erővel kezdte el tépni a kapaszkodón keresztül, hogy majdnem átrántott az üléseken. Az előttem álló ellenőr eközben üvölteni kezdett, hogy megütöttem és állítsák meg a buszt. Próbáltam szabadulni, de egyikük a két kezemet, míg a másik a hajamat húzta. Egyszercsak azt vettem észre, hogy a busz megállt és az utasok leszállnak. Próbáltam segítséget kérni, de senki sem jött oda.
A két ellenőr már ütlegelni kezdett, minden erőmmel azon voltam, hogy lejussak a buszról, de a buszvezető becsukta az ajtókat mielőtt a kijárat közelébe érhettem volna. Megpróbáltam kinyitni az ajtókat a vésznyitóval, amikor a busz vége felől egy igencsak sötétbőrű férfi érkezett, aki kérdezés nélkül elkezdte ütni a fejemet. A két ellenőr eközben lefogott és mivel nem tudtam védekezni, elég hamar elvesztettem a látásom és a hangok is visszhangozva jutottak el hozzám. Valamelyikük többször gyomorszájon térdelt mire én összerogytam, erre egyikük hátulról átkarolta nyakam és egyre erősebben kezdte szorítani. Amikor már nem kaptam levegőt, utolsó erőmmel kirántottam a fejem a szorításból, ettől megroppant a nyakam. Olyan érzés volt, mintha áramütés ért volna.
Innentől a dolgok összemosódtak és csak arra tudtam gondolni, hogy ha képes lennék elérni a vésznyitót megmenekülhetnék. Ezalatt a busz mellett összegyűlt tömeg többször megpróbálta felfeszíteni az ajtót és azt kiabálták, hogy engedjenek el. Gyakorlatilag ekkorra felváltva fogtak le és vertek. Az egyik pillanatban az egyik ellenőr szólt hogy megjöttek a rendőrök és mindhárman a busz hátsó részébe siettek, én pedig előre támolyogtam és a vezető kabinja mögötti ülésre rogytam. A rendőrök később lesegítettek a buszról és mentőt hívtak hozzám. A mentőben tudtam meg, hogy mindkét ellenőr nő volt és azzal vádolnak, hogy az acélbetétes bakancsommal, többször megrúgtam őket. Ám igen hamar feltűnt mindenkinek, az ellenőröket kivéve, hogy edzőcipő volt rajtam.
A mentősök először a helyi betegellátóba vittek, ahol több vizsgálat után a Szent János kórházba küldtek, ismét mentővel, koponya ct.-re. Az orvosok elmondták, nem sok hiányzott ahhoz, hogy leszakadjon a lépem, agyrázkodást kaptam és bár most nincs belső vérzésem, de az elkövetkező három hétben, ha bármikor hirtelen rosszul lennék, vagy belázasodnék azonnal hívjak mentőt. Délután ötig megfigyelés alatt tartottak.
Természetesen gyalog mentem haza. Otthon még egy öklömnyi kitépett hajköteget fésültem ki. Közben azon gondolkodtam, hogy én végig csak védekeztem és egyszer sem ütöttem, vagy rúgtam meg senkit. Akik hallották a történetem, több hasonló esetet meséltek. Olyan, BKV miatt elszenvedett sérelmekről, melyekből később nem lett feljelentés és a közlekedési vállalat még csak bocsánatot sem kért soha. Rá kellett jönnöm, hogy az emberek többsége azért kényszerül eltűrni a BKV munkatársainak méltatlan viselkedését, mert az ilyen esetekben a magyar jog szerint nem történik valódi sérelem. Pedig ezek az emberek többségben dolgozó, adófizető állampolgárok akik anyagi nehézségeik ellenére is jegyet váltanak a járatokra. Az őket ért, sok esetben életre szóló megaláztatást annak köszönhetik, hogy jogrendszerünk azt feltételezi, megkíséreltek 300 Ft-os kárt okozni a vállalatnak. Az hogy nem esett ennél komolyabb bajom csak a szerencsének és a vastag pulóvernek köszönhetem. Az esti órákban természetesen megtettem az ügyben a feljelentést. Nem fogom annyiban hagyni.
(ui.: ezúton is szeretném megköszönni az intézkedő rendőröknek, akik hamar felismerték a helyzetet, a több tanúnak akik vállalják a bíróságra való bejárást és az orvosoknak, akik még ilyen nehéz körülmények között is alaposan és lelkiismeretesen végezték feladatukat)
D. Robin Attila
